Jane Corry- A férjem felesége

  Be kell vallanom, elég gyakran választok könyvet cím és borító alapján. A legutolsó elolvasott könyvnél is így volt. Teljesen ismeretlen író, semmit nem hallottam még a regényről sem. De nem izgalmas ez a cím? A férjem felesége. Egy könnyed olvasmányra számítottam, egy kis szerelmi háromszögre, melyre még vágytam is az utóbbi időben olvasott magyar klasszikusok után (Jókai, Gárdonyi). Ezzel szemben igencsak feladta a leckét számomra.

 Vigyázat! Spoiler!

       A regény elején elég lassan folynak az események a látszólag idilli családokban. Egyszerre két családba kapunk betekintést: Lily és Ed egy angol városban élnek, friss házasok, Lily ügyvéd, Ed művész; ugyanabban a házban, de másik lakásban élő család tagjai Carla, a 9 éves kislány és édesanyja. Mint mondtam, a két család élete csak látszólag idilli. Mindenki életét megnehetíti a sok titok és hazugság. A sötét múltat csak nagyon lassan, a történetszálakba belebonyolodva fedezzük fel, amivel jobban megérthetjük a szereplők viselkedését.

Olyan későn és olyan nehezen olvashatunk a múltról és mégis, miután megvan, mintha minden egy állandó körforgás lenne. Minden esemény újból és újból megismétlődik. Lily örökbefogadott testvére, aki Asperger-szindrómás, első gyilkossági perében a védence is ebben szenved, sőt, még a később Eddel közös gyerekük is (vagy a védenccel közös gyerek, ez nem derül ki, viszont elég nagy rá az esély). Másik részről viszont Carla anyukája egy nős pasas szeretője, később Carla is egy nős férfi szeretője, majd felesége lesz: Edé. Carla is védőügyvéd lesz, mint Lily. Közös ismerősük, Carla anyukájának szeretője, Lily munkatársa. 

 

Az írónő, Jane Corry 

Eddig nem sok pszicho-thrillert olvastam, de ez nagyon megfogott. Van egy kis A lány a vonaton féle beütése. Főleg azért, mert a cselekmény két szempontból van megírva. Míg Lily szemszöge egyes szám, első személyű, addig Carlaé egyes szám harmadik személyű. Nem jöttem rá, hogy ez csupán a könnyebb megkülönböztetés miatt van így, vagy van valami más oka is. (?) 

A könyv olvasása közben végig azt vártam, hogy Lily mikor szökik el Olaszországba Joeval, a védencével (akiről kiderül, hogy mégsem teljesen ártatlan az őt vádolt gyilkossági ügyben és aki "feláldozta" magát ügyvédje miatt), de ez túl kiszámítható lett volna. Ehelyett Joe sokkal többet tett Lilyért. 

Lehet ezért is tetszett annyira, mert nem volt kiszámítható. Az utolsó fejezetek elolvasása után döbbenten ültem magam elé bámulva. Pont ezt keresem a könyvekben és a filmekben. 

Azt hiszem ezután több pszicho-thrillert fogok olvasni. 

Random idézet:

"Két ártatlan kis hazugság. Hogy megkímélje egyik ember a másikat. Pontosan így kezdődik. Kicsiben. Jó szándéktól vezérelve. Aztán elhatalmasodik."