A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pszicho-thriller. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pszicho-thriller. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 11., kedd

Jane Corry: Vértestvérek

    Jane Corry első regényét, A férjem feleségét, már olvastam korábban, ami nagyon tetszett s hatására el is kezdtem pszicho-thrillereket olvasni. Egészen addig, ameddig meg nem csömöröltem tőlük. Rájöttem, hogy egymás után nem igazán jó, ha ugyanolyan témájú és típusú könyveket olvasni. Megunom és elmegy tőle az ember kedve. A sok pszicho-thriller után szinte szomjazva vágytam már egy jó csöpögős romantikusra, a romantikus után most valami komolyabbra vágyom. Na de erről majd később. A Férjem felesége című könyvről ITT olvashattok. 

            Fülszöveg
Eredeti cím: Blood Sisters
Kiadás éve: 2018


.


     "Három kislány iskolába indul egy napsütéses, májusi napon. Egy óra múlva az egyikük halott.
Tizenöt évvel később találkozunk a két túlélővel, Alisonnal és Kittyvel. Nagyon különböző életet élnek. Kitty egy otthonban lakik, nem képes beszélni, és nincsenek emlékei a balesetről, sem a tragédia előtti múltról. Alison rajztanár, első ránézésre teljesen normális nő. Ám ez csupán a látszat, ami megtévesztő lehet. Amikor állást vállal egy börtönben, végre fény derülhet az igazságra.
Valaki figyeli őket, és bosszúra készül… Vajon kit akar megölni?
Jane Corry ismert angol újságíró, az Oxford University kreatív írás tanára. Bemutatkozó regénye A férjem felesége címmel jelent meg, mely nagyon hamar nemzetközi bestsellerré vált."


   Őszintén szólva régóta halogatom ennek a könyvnek az értékelésének a megírását. A regény nagyon tetszett a befejezés néhány mondatát kivéve. Emellett ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik a pszicho-thrillereket és azoknak is, akik még nem próbálták ki ezt a műfajt. Mégis amikor ott álltam, hogy le kellene írni a véleményemet és az olvasási élményemet egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mit is mondhatnék el róla. Azt hittem, csak egy kis időnek kell eltelnie, hogy leülepedjen a történet és megemésszem. Az elolvasása óta el is telt már jó pár hét, de még mindig nehézkes nekifognom. Mindenesetre már nem halogatom tovább és összeszedem magam.

     Tehát a történet elején megismerkedünk a két főszereplő lánnyal: Alisonnal és Kittyvel. Kettejük szemszögéből látjuk az eseményeket. Mindketten felnőtt nők. Alison a saját kis lakásában küzd meg a mindennapokkal még mindig a múlt hatása alatt, míg Kitty egy intézményben él több sérült ember mellet. Beszélni nem tud, gondolatait követjük végig. Alison életében nagy változás áll be, amikor egy hirdetésnek köszönhetően állást vállal egy szabad börtönben. Ezután mindig a háta mögé kell néznie, nem érzi magát biztonságban, többször is megfenyegetik névtelen levelek formájában.
Az írónő a késleltetés módszerét választja. Többször is az az érzésem támadt, hogy a történet egy helyben áll és nem halad sem előre sem hátra. Egy könyves Facebook csoportban beszélgettünk erről néhány olvasó társammal, hogy többen is abba akarták hagyni az olvasást a könyv közepén. Egy tanács: NEM SZABAD! Csak a közepe után gyorsulnak fel igazán az események: a halottnak vélt apa megjelenik, új titkok kerülnek napvilágra, egy kisbaba születik meg, tárgyalások sora következik új információk előbukkanása miatt és mindezek fejében egy újkeletű technológia, ami segít Kittynek a beszédben, miután visszatért az emlékezete.

Spoilert tartalmazhat!! 

   A címre utaló magyarázat is elég későn  derül ki. Még kislánykorukban Kitty és legjobb barátnője, Vanessa -a halott kislány, a borító és a fülszöveg ígérete szerint- vérszerződést kötöttek. Vanessanak nem volt testvére, irigyelte Kittytől, hogy neki van egy nővére. Ezért folyamatosan bujtogatta barátnőjét nővére ellen. Kitty nem mert szembeállni barátnőjével, mert az többször is megfenyegette, hogy véget vet a barátságuknak. És egy kislány életében mi a legnagyobb tragédia? Ha egy népszerű és felnőttesen viselkedő barátnő elhagyja és más lányokkal kezd el barátkozni. Viszont egy ponton megelégelte Vanessa bujtogatását és nővére mellé állt. Ez volt a végzetes pont. Ez vezetett egyikük halálához, másikuk súlyos értelmi sérüléseihez, harmadikuk érzelmi sérüléseihez.

SPOILER!!! (Aki még nem olvasta a könyvet és nem szeretné lelőni a poént, ne olvassa tovább!!)

    A happy end sem marad el. Minden rendbe jön, Alisonnak párja lesz a gyerekkori barátja, felneveli a saját és a húga gyerekét, Kitty pedig egy új, a sérüléseihez szakosodott intézetbe kerül, ahol az új orvosi technológiáknak köszönhetően már beszélgetni is tud hasonló betegséggel rendelkező társaival. Viszont volt pár mondat, aminek olvasása közben azt mondogattam magamba: "NE! NE, NE, NE, EZT NE!" Addig véletlenek sorozatának tudtam be az egész történetet, Alison egy áldozat volt, aki hatalmas lelki erőről tanuskodott mindvégig. Azzal a pár mondattal, ami leírja, hogy Ali rendezte így az egészet attól a ponttól kezdve, hogy elvállalta a munkát, nekem kicsit sok volt. Addig Alisont egy ártatlan nőként képzeltem el, aki szenved mégis erős, hiszen megerősítette őt a múltja. De ezután csak egy számító nőt látok, aki bármire képes lehet, akiben nem bíznék meg, mert bármikor hátba szúrhat. Teljesen más megvilágítást kap így az egész történet. Valószínű ezért nem tudtam leülni és megírni eddig ezt a bejegyzést, de ezeket most jó érzés megosztani. Megkönnyebbültem.

Egy idézet a könyvből: 

"A lánytestvérek közötti kapcsolat elég összetett tud lenni. Egyszerre féltékenységgel terhelt és szeretetteljes."

2018. szeptember 4., kedd

Tina Seskis: A nászút

    A könyv kalandos beszerzéséről már korábban írtam a nyári book haul bejegyzésemben. Bővebben ITT olvashattok róla. 

                                               Fülszöveg   



"Gond van a paradicsomban…
Jemma, amióta csak az eszét tudja, a tökéletes nászutat tervezi. Kéthetes menedék egy ötcsillagos üdülőhelyen a Maldív-szigeteken, luxus villákkal, személyi inassal és teljes visszavonultságban.
Paradicsominak kellene lennie, de rémálommá válik.
A férfi ugyanis, akihez egy héttel ezelőtt feleségül ment, nyomtalanul eltűnt a szigetről, és a tökéletes új élet épp ilyen gyorsan tűnik el Jemma szeme elől.
Ez hogy történhet meg mindazok után, amin együtt keresztülmentek? Létezik valaki a szigeten, akiben a fiatal nő megbízhat? És mindenekelőtt – hová ment a férje?"



  Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Nem tudom eldönteni, hogy annyira rossz, hogy az már jó vagy annyira jó, hogy az  már rossz.
Alapjában véve egy jól összerakott regényről van szó, tele helyszín- és idősíkváltásokkal. Egyszerre látunk bele a jelenbe és a múltba is, majd több szereplő nézőpontját is megismerhetjük. Ez tetszett. Ami még emellett érdekes volt számomra a fejezetek hosszúsága (ez esetben rövidsége) valamint az, hogy váltakoztak a pörgős és kevésbe pörgős fejezetek egymással. Ha volt egy unalmas rész, amiben úgy éreztem, semmi nem történik (és tulajdonképpen nem is történt), ki lehetett bírni mert 2-3 oldalnál nem volt hosszabb. Ezután pedig következett egy olyan fejezet, amivel előre haladtak az események.
    A történet tele van váratlan fordulatokkal. Többször is tátott szájjal bámultam magam elé, hogy "Most mégis mi történik?"

Vigyázat!! Cselekményleírás!!

Tehát a regény elején megismerkedünk Jemmával és barátnőjével, valamint Dan-nel, Jemma új pasijával. A történetük elmesélésénél körvonalazódott bennem, hogy a kedves főszereplő lányunk (Jemma) nem teljesen százas. Leginkább a nagy klasszikusok szeszélyes nőalakjaihoz tudnám hasonlítani. Például az Üvöltő szelek Catherine Earnsaw-jához. Csak az legyen, amit ő akar, s ha valami nem tetszik neki, kitör a hiszti. És még csodálkozik, hogy Dan családja nem viselkedik vele éppen szívélyesen, amikor összejön párja testvérével, Jamie-vel? Aki ráadásul elveszi feleségül. Itt jön képbe a könyv címe: A nászút, ahol egy veszekedés után csak úgy, huss, eltűnik a férj, akivel ráadásul olyan hűvösen viselkedtek egymással, hogy elment az ember kedve, ha csak rájuk nézett. És miért? Mert Jemma rájött, hogy le kellett volna tegye a fenekét, és nem kellett volna Dan-t megcsalnia a saját fivérével. Vagy legalábbis nem kellett volna hozzámennie.

    Ami pedig végleg kiverte nálam a biztosítékot a regény vége, amire mindenki kíváncsi volt: mégis mi lett Jamie-vel? Hová tűnt? Őszintén, egy 18. századi regényben egészen elképzelhető, hogy feldarabolnak valakit és megesznek vagy éppen egy fantasy Trónok harcában, amikor nagy a hideg, a sereg vesztegelni kényszerül és nagy a hideg. NA DE 2017-BEN? Körülbelül 0 indíttatásból? Nem darabolok fel senkit és nem etetem meg a saját feleségével a nászútján csak azért, mert szegény újdonsült feleség olyan szomorú és valamilyen megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek iránt!! Hacsak nem vagyok olyan labilis, mint maga Jemma. Amiről ugye egyetlen szó sem esett. Szegény Chati (a kis szakács, aki megtörte a monotonitást Jemma várakozással teli napjaiban azzal, hogy finomra sütve titokban felszolgálta neki a friss férjet -oké, rossz vicc ez a friss férj, ha értitek mire gondolok) teljesen normális emberként volt feltüntetve, holmi kis mellékszereplő. Olyan ez a befejezés, mintha az író kitalált volna egy jól felépített sztorit, egy eltűnt férjről, csak épp azt nem tudta, hogy mi legyen a vége. Ezért leült megírni a könyvet, a nagy bejelentés előtt még húzta kicsit az időt (Jemma hazament, otthon unalomban teltek a napjai), s amikor már nem húzhatta tovább, mert meglett az áhított oldalszám az első ötletét papírra vetette. Nem túl meggyőzően ráadásul.

Cselekményleírás vége!

 Összességében egy teljesen olvasható könyvről van szó és ajánlom mindenkinek, aki szereti a pszichológiai thrillereket.

2018. július 5., csütörtök

Jane Corry- A férjem felesége

  Be kell vallanom, elég gyakran választok könyvet cím és borító alapján. A legutolsó elolvasott könyvnél is így volt. Teljesen ismeretlen író, semmit nem hallottam még a regényről sem. De nem izgalmas ez a cím? A férjem felesége. Egy könnyed olvasmányra számítottam, egy kis szerelmi háromszögre, melyre még vágytam is az utóbbi időben olvasott magyar klasszikusok után (Jókai, Gárdonyi). Ezzel szemben igencsak feladta a leckét számomra.
 Vigyázat! Spoiler!


       A regény elején elég lassan folynak az események a látszólag idilli családokban. Egyszerre két családba kapunk betekintést: Lily és Ed egy angol városban élnek, friss házasok, Lily ügyvéd, Ed művész; ugyanabban a házban, de másik lakásban élő család tagjai Carla, a 9 éves kislány és édesanyja. Mint mondtam, a két család élete csak látszólag idilli. Mindenki életét megnehetíti a sok titok és hazugság. A sötét múltat csak nagyon lassan, a történetszálakba belebonyolodva fedezzük fel, amivel jobban megérthetjük a szereplők viselkedését.
Olyan későn és olyan nehezen olvashatunk a múltról és mégis, miután megvan, mintha minden egy állandó körforgás lenne. Minden esemény újból és újból megismétlődik. Lily örökbefogadott testvére, aki Asperger-szindrómás, első gyilkossági perében a védence is ebben szenved, sőt, még a később Eddel közös gyerekük is (vagy a védenccel közös gyerek, ez nem derül ki, viszont elég nagy rá az esély). Másik részről viszont Carla anyukája egy nős pasas szeretője, később Carla is egy nős férfi szeretője, majd felesége lesz: Edé. Carla is védőügyvéd lesz, mint Lily. Közös ismerősük, Carla anyukájának szeretője, Lily munkatársa. 
 
Az írónő, Jane Corry 
Eddig nem sok pszicho-thrillert olvastam, de ez nagyon megfogott. Van egy kis A lány a vonaton féle beütése. Főleg azért, mert a cselekmény két szempontból van megírva. Míg Lily szemszöge egyes szám, első személyű, addig Carlaé egyes szám harmadik személyű. Nem jöttem rá, hogy ez csupán a könnyebb megkülönböztetés miatt van így, vagy van valami más oka is. (?) 
A könyv olvasása közben végig azt vártam, hogy Lily mikor szökik el Olaszországba Joeval, a védencével (akiről kiderül, hogy mégsem teljesen ártatlan az őt vádolt gyilkossági ügyben és aki "feláldozta" magát ügyvédje miatt), de ez túl kiszámítható lett volna. Ehelyett Joe sokkal többet tett Lilyért. 
Lehet ezért is tetszett annyira, mert nem volt kiszámítható. Az utolsó fejezetek elolvasása után döbbenten ültem magam elé bámulva. Pont ezt keresem a könyvekben és a filmekben. 

Azt hiszem ezután több pszicho-thrillert fogok olvasni. 

Random idézet:

"Két ártatlan kis hazugság. Hogy megkímélje egyik ember a másikat. Pontosan így kezdődik. Kicsiben. Jó szándéktól vezérelve. Aztán elhatalmasodik."

Piper Kerman- Orange ​Is the New Black – Túlélni a női börtönt

      Az Orange is the new black nevű sorozatra böngészés közben bukkantam rá egyszer, amikor épp sorozatokat kerestem magamnak. Nem tulaj...