Piper Kerman- Orange ​Is the New Black – Túlélni a női börtönt

      Az Orange is the new black nevű sorozatra böngészés közben bukkantam rá egyszer, amikor épp sorozatokat kerestem magamnak. Nem tulajdonítottam neki túl sok figyelmet. Később egyik barátnőm ajánlotta. Viccesnek írta le. Akkor már nem volt időm új sorozatba belekezdeni, jegeltem ezt az Orange- témát. Majd másik alkalommal ugyancsak böngészés közben (igen, tudom. Túl sokat böngészem a netet) akadtam rá az Orange is the new black című könyv sorozatos borítójára, amikor leesett a tantusz. Ez a sorozat KÖNYV alapján készült, ráadásul a könyv IGAZ TÖRTÉNET. Nem haboztam: rögtön belekezdtem. Ez volt a 2019-re áthozott könyvek egyik, amikről egy korábbi bejegyzésemben már beszéltem (ITT olvashattok róla)

Kiadás dátuma: 2010

Piper ​Kerman szép karrierrel büszkélkedhet, tartós kapcsolatban él, szeretetteli családi légkör veszi körül. Az égvilágon semmi sem emlékeztet benne arra a vakmerő, fiatal lányra, akire annak idején, úgy tíz évvel ezelőtt egy bőröndnyi drogpénz csempészését bízták. De a múltja nem ereszti. A jól szituált nő, zsebében egy híres magánegyetem diplomájával most csak a 11187424-es számú fogvatartott a connecticuti Danbury szövetségi börtönében. 15 hónapra ítélték, és most egyike annak a több millió embernek, akiket az Egyesült Államok büntetés-végrehajtási rendszere magába szippant. Az első meztelen motozástól a szabadulásig Kerman megtanul alkalmazkodni e furcsa világ szigorú viselkedésmintáihoz és légből kapott szabályrendszeréhez. A társadalom minden közegéből akadnak itt nők. Apró figyelmességekkel, szikár bölcsességekkel és az elfogadottság élményével ajándékozzák meg Kermant. Szívszorító, vicces, olykor felháborító Kerman története, melynek során bepillanthat az olvasó egy női börtön mindennapjaiba. Megtudhatjuk, milyen dolgokért kerül annyi nő hűvösre, és mi történik velük odabenn. 

     Úgy gondolom, hogy az emberek fantáziáját foglalkoztatja a börtön gondolata. 

Milyen lehet bent? Milyenek a cellák? Kikkel zárják össze az embert? Mit lehet ott csinálni? Milyen programok vannak? Mennyire szabad bent az ember? Tényleg olyan szörnyű, mint ahogy elgondoljuk?Hogyan hatna rám? Hogy működik a látogatottság? Kik látogatnának meg? Szégyenkeznének-e miattam a szeretteim? Milyen lehet a kapcsolatom a bentiekkel? Bánthatnak? Biztonságban leszek? Mi lesz velem ha kijövök? 

      Persze ezek a tényezők országonként és börtönönként eltérőek, de az alap ugyanaz: bezártság és szabadságvesztés.  

     A kérdéseinkre némi humorral fűszerezett választ kapunk. Kerman úgy írja le saját börtönbeli élményeit és az oda vezető útját, hogy tökéletesen bele tudjuk képzelni magunkat a helyébe. Persze, tudom, hogy ez az olvasás egyik fő lényege, de ennél a könyvnél fokozottabban jelentkezett nálam ez az élmény. Kerman fiatalkorában elkövetett csekélynek mondható vétsége miatt került börtönbe, ezért nagyon szimpatikus és intelligens szereplő.  Az ő szemein keresztül látjuk az eseményeket. Az első néhány oldal után egyetlen kérdés merült fel bennem: átlagosnak mondható nő, hogy tud ilyen jól írni. Igazán magával ragadó történet. A téma miatt vontatottságra számítottam, viszont kellemesen csalódtam. Vontatottságról szó sincs, sőt, elég dinamikus történet. Mindenképpen megéri elolvasni. Tanulságos, szórakoztató, érdekfeszítő. 

    A könyvből készült sorozatba (aminek hetedik!!! befejezőévada idén, 2019-ben jön ki, tehát jóval meghaladta a könyv eseményeit)  sajnos még nem volt időm belekezdeni, de mindenképp a listám élén szerepel. Ha egyszer időmilliomos leszek (vagy vége lesz a most elkezdett és nézett sorozataimnak), mindenképpen sort kerítek majd rá!

Véletlenszerű idézet a könyvből

Jane Hawking- Utazás a végtelenbe

    A már annyiszor emlegetett Nyári Book Haul bejegyzésben már találkozhattatok ezzel a könyvvel. Először a filmet láttam még évekkel ezelőtt, melynek a címe A mindenség elmélete. Úgy fogtam neki, hogy nem is tudtam, kiről szól sőt, Stephen Hawking

Eredeti cím: Travelling to Infinity
Első megjelenés: 2007

(ugyanis a film és a könyv is Stephen Hawking és első felesége Jane Hawking életét meséli el) nevét hallottam, de nem tudtam betegségéről sem. Mindenesetre egy zseniális filmnek tartottam és nagy hatással volt rám. Tudjátok, az a jó film, aminek megnézése után szó nélkül ültök még pár percig és elgondolkodtok az életeteken kimeredt szemekkel, miközben a fejeteket fogjátok. Na ez a film pont olyan volt. Nem hiába kapott két Golden Globe és egy Oscar-díjat is. A könyv létezéséről elég későn szereztem tudomást. Már nem is tudom, talán egy gyanútlan böngészés közben akadt a szemembe a könyv borítója, ami egyébként a filmes borító volt. ÉS ÚR ISTEN! Én imádtam ezt a filmet. Még az ismerőseimnek is ajánlottam.Gyorsan utánanéztem és kiderült, hogy az Utazás a végtelenbe szolgál alapjául a Mindenség elmélete című filmnek. Érdemes megnézni, még akkor is ha elriaszt a könyv vaskossága. 

Ami, valljuk be, engem is riasztott. Semmi kedvem nem volt az apró betűs 500 oldalas könyvhöz. De legyűrtem magamban ezt az érzést és nem bántam meg. 

   A legfontosabb tudnivaló a könyvről az, hogy ez egy memoár, vagyis emlékirat, igaz történet alapján íródott. A NAGY Stephen Hawking első felesége saját tapasztalatiról, megélt emlékeiről ír, ami nem mondhatni leányálomnak. Mindig is tiszteltem a nagy tudású embereket, de ezután a könyv után a legnagyobb tiszteletet azok a személyek váltják ki belőlem, akik egy beteg szerettüket gondozzák teljes odaadással még akkor is, ha ez azzal jár, hogy le kell mondaniuk a boldogságról és az önmegvalósítás lehetőségeiről.

Nagyon megtetszett a könyv fülszövegében írt The Times

Filmes borító

mondata:  „Lehet, hogy Stephen Hawking tizenegy dimenzióban gondolkodik, de első felesége ennél is többre képes." Az olvasás előtt nem értettem, hogy egy egyszerű nő, hogyan képes többre, mint egy elismert tudós, azt sem értettem, amikor elkezdtem olvasni, hogy egy ilyen nő, hogyan képes ilyen jól írni. Aztán a következő értetlenségem abból származott, hogy még a könyv felénél sem tartok, a történet mégis nagyon előrehaladott. Konkrétan úgy éreztem, hogy a gyerekek megszületése után, Stephen betegsége is eléggé súlyos fázisba került, annyi szenvedésen és örömön vannak túl, mégis van még 350 oldal hátra. A fennmaradt oldalak sem voltak üres rizsával tele. Minden oldalon tömény történések és emlékek kerültek leírásra és egy percig sem éreztem unalmasnak. SŐT! Nagyonis izgalmas volt. Egyik barátnőm is kölcsönkérte a könyvet, miután annyit áradoztam róla,  őszintén szólva féltem, hogy unalmasnak és túl hosszúnak fogja tartani. Nos a véleménye hasonló volt az enyémhez. A könyv alapvetően tetszett neki, bár még nem fejezte be, mikor erről beszéltünk, és azt kérdezte, hogy mi fog még ezután történni, mikor úgy érzi, már minden megtörtént, aminek meg kell történnie. Nem kell csüggedni. Az utolsó oldalon is történni fog valami (valaki számolja meg, hogy hányszor írtam le  a történni szót).

   Összességében egy zseniális könyvnek tartom, ami zseniális emberekről szól. Elolvasva rájövünk, hogy a nem Stephen Hawking a hős, aki mindenféle tanulmányozás és kutatás nélkül felismeri a hibás számítást egy elismert tudós előadásában, aki betegsége miatti írásképtelenségében fejben számol és kutatja a fekete lyukak működésének mechanizmusát, hanem a felesége, aki a huszonévével hozzáment egy férfihoz, vállalva azt, hogy korán elveszíti, közéjük áll a betegség, a kapcsolatukban az első helyen mindig Stephen igényeinek kielégítése kell legyen, aki önerőből férfiakat meghazudtoló módon házat újított fel, hogy tető legyen a fejük fölött, aki a gyerekei anyja és apja is volt egyben, aki mindezek mellett ledoktorált, kiállt a rokkantak, a környezetvédelem és még egyéb kismilló dolog mellett. 

A film feliratos előzetese itt tekinthető meg: 

   "Hihetetlen volt számomra, hogy egy nálam csupán néhány esztendővel idősebb valaki kénytelen szembenézni a halállal. A halandóság akkoriban még nem volt az életünk része. Még elég fiatalok voltunk ahhoz, hogy halhatatlanok legyünk."