Becky Albertalli- Simon ​és a Homo Sapiens-lobbi

Tudom, hogy eltűntem egy időre, de most itt vagyok és igencsak meg kell erőltetnem a memóriámat, hogy felelevenítsem Simon történetét. 

    Ismét köszönetet kell mondanom a Facebboknak és Instagramnak, amiért olyan sok könyvmoly osztja meg olvasási élményeit, s ha csak átfutom ezeket platformokat bennem maradnak bizonyos könyvek borítói/ címei, amiknek aztán nem tudok ellenállni.Így jött a képbe a Simon és a Homo sapiens-lobbi. 

Nem is értettem, mi ez a cím. Azt hittem valami humoros kis történet, amin szétröhöghetem a fejem, már a borítóból is valami hasonlót szűrtem le. Humorban nem volt hiány, viszont emellett komoly témákat is feszeget ez a regény. 

*Spoilert tartalmazhat!*

Fülszöveg

Eredeti cím: Simon vs the Homo Sapiens Agenda
Eredeti megjelenés éve: 2015

"Sokak ​szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami közt

udottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.

Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…

Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…

Becky Albertalli első regényének hősébe immár 13 országban szerelmesek a lányok, és hát mit tagadjuk, a fiúk is."

    De most őszintén! Ennél nagyszerűbb borítót rég nem láttam. Tuti benne van a Top 10 könyves borító  listáján az én véleményem szerint. 

    Eddig ez az első homoszexualitással kapcsolatos könyvem, amiben főszálon fut ez a vonal. Napjainkban egyre jobban előtérbe kerül ez a téma, és sajnos a utálkozók is ezzel együtt. Az utálkozás hátterében legtöbbször a hozzá nem értés és a tudatlanság áll, mint egyébként az élet sok más területén is. Ezért tartom fontosnak és szuper dolognak az ilyen könyvek megjelenését. Sok embernek segíthet a felismerésben, de legfőképpen az elfogadásban. 
Ugye a könyv főszereplője Simon, aki átlagos középiskolás fiú,  barátokkal, színjátszókörrel, tipikus középsulis problémákkal, aki imádja az Oreot, viszont egy nagyon mély titkot hordoz magával. Illetve kettőt. Az egyik az, hogy e-mailezget egy bizonyos Blue nevű fiúval a sulijából, akiről csak annyit tud, hogy meleg, a másik pedig az, hogy ő maga is meleg és a coming-out-ra készül. Vagyis a NAGY BEJELENTÉSre. Simon-nak egyébként szuper szülei vannak, megértőek is viccesek, bizonyos mértékben  a saját szüleimre hasonlítanak, egyszerűen imádtam őket.
Viszont mindkét titkát megtudta valaki, aki nem túl szépen fel is használta ellene. Ami kicsit megnehezítette szegényke életét.
    Szerettem ebben a könyvben, hogy nem tipikus love story. Ha valaki megkérdezte, hogy mit olvasok azt tudtam mondani, hogy egy homoszexualitásról szóló könyvet, ami sokkal jobban és érdekesebben hangzott, mintha azt mondtam volna, egy fiúról és egy lányról, akik összejöttek. Annyira tipikus. A romantikus könyvek 99%-a erről szól. Egy sémára épülve. Hiába vágyom rá néha, nem adják meg ugyanazt az élményt, mint egy másik szerelemről szóló könyv. Mint például Simon és a Homo Sapiens Lobbi.Emellett imádom, hogy az elfogadásra tanít és valamit ad az olvasóinak legyen az fiatal tizenéves, akár az idősebb korosztály tagja. 

A könyvből film is készült KSZI, Simon címmel, amit azóta meg akarok nézni, mióta elolvastam a könyvet, de valahogy az olvasás mindig jobban vonz, mint a filmnézés. Viszont az előzetes meghozta a kedvem. Itt tudjátok megtekinteni:

"Az, ha valaki magabiztos férfi, még nem jelenti azt, hogy heteró."

John Green- Teknősök végtelen sora

    Igen... Néha engem is magával rángat a reklámpszichológia. Elkezdtem olyan könyveket gyűjteni, amiket mostanában reklámoznak (saját szó arra, hogy kiteszik a képet a különböző közösségi média oldalakra hogy éppen mit olvasnak). Néha megbánom, néha nem. Ez esetben sem bántam meg. 

   John Green-nek már több könyvét is olvastam, köztük a Csillagainkban a hibát, Alaska nyomábant, a Papírvárosokot és most a Teknősök végtelen sorát. John Green-nek van egy különleges stílusa, amihez az olvasónak hozzá kell szoknia, s miután ez megtörténik, teljes lesz az élmény. Véleményem szerint (és amiket eddig olvastam) ez a legjobb könyv az írótól. Legalábbis nekem ez tetszett eddig a legjobban. 

                     Fülszöveg

Eredeti cím: Turtles All the Way Down
Kiadás éve: 2017

     A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez.
Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré.
John Green, az Alaszka nyomában, a Katherine a köbön, a Csillagainkban a hiba, és Papírvárosok díjnyertes szerzőjének várva várt új könyve kíméletlen őszinteséggel meséli el Aza történetét.
A Teknősök végtelen sora ragyogó regény szerelemről, akaraterőről és egy élethosszig tartó barátságról.

    A borítóért külön pacsi a kiadónak. Nagyon tetszik, hogy összeillenek a könyvek 

    Szóval, miután belerázódtam a Green-stílusba megismertem egy mentálisan sérült, enyhén hipochonder, visszahúzódó lányt, akinek az ölébe hull rengeteg pénz, csak úgy a semmiből, mégsem változik meg. Ugyanaz a szürke kisegér marad, akit elnyelnek a gondolatai és semmi másra nem tud odafigyelni, csak a spirál formájú gondolataira. Eközben pedig kívülről normális hétköznapi lánynak látszik barátokkal, hamburgerre beváltható jegyekkel, egy eltűnt személy utáni nyomozással (ami nem mondhatni éppen rendhagyónak). 

A szereplőkre külön-külön ráhúzhatunk egy-egy sztereotípiát (Aza, a szürke kisegér; Daisy, a csoró, aki mindig túl van pörögve, Davis, a gazdag fiú), mégis egyediek, nem megszokottak. Ez az egyik különlegessége a John Green-nek.  

   Jobban belegondolva, nekem egy picit a Papírvárosokra hasonlít. Mindkettőben nyomokat keresnek, hogy a végén megtaláljanak valakit. És a végén meg is találnak élve vagy halva. A Papírvárosokban a keresés és a kutatás van a történet középpontjában, míg a Teknősök végtelen sorában inkább a belsőn, a főszereplő érzésvilágán, mentális problémáján, annak következményein. A cél, a személy megtalálása ebben az esetben nem is igazán fontos, viszont ezzel lezárul a történet, ez tesz pontot a végére, enélkül befejezetlen lenne sztori. 

   Viszont magamhoz híven megint panaszkodnom kell a fülszövegre. Biztos, hogy jó könyvre nyomtatták ki? Olyan érzésem van, mintha a fülszöveg és a könyv maga, két teljesen más világ lenne. 

Ezennel leszűröm a tanulságot: Inkább borító, mint fülszöveg alapján válasszunk könyvet! 

Egy idézet a könyvből:

A szemünkbe akárki belenézhet, de az nagyon ritka, hogy olyasvalakire bukkanunk, aki ugyanazt a világot látja, mint mi.

Jane Hawking- Utazás a végtelenbe

    A már annyiszor emlegetett Nyári Book Haul bejegyzésben már találkozhattatok ezzel a könyvvel. Először a filmet láttam még évekkel ezelőtt, melynek a címe A mindenség elmélete. Úgy fogtam neki, hogy nem is tudtam, kiről szól sőt, Stephen Hawking

Eredeti cím: Travelling to Infinity
Első megjelenés: 2007

(ugyanis a film és a könyv is Stephen Hawking és első felesége Jane Hawking életét meséli el) nevét hallottam, de nem tudtam betegségéről sem. Mindenesetre egy zseniális filmnek tartottam és nagy hatással volt rám. Tudjátok, az a jó film, aminek megnézése után szó nélkül ültök még pár percig és elgondolkodtok az életeteken kimeredt szemekkel, miközben a fejeteket fogjátok. Na ez a film pont olyan volt. Nem hiába kapott két Golden Globe és egy Oscar-díjat is. A könyv létezéséről elég későn szereztem tudomást. Már nem is tudom, talán egy gyanútlan böngészés közben akadt a szemembe a könyv borítója, ami egyébként a filmes borító volt. ÉS ÚR ISTEN! Én imádtam ezt a filmet. Még az ismerőseimnek is ajánlottam.Gyorsan utánanéztem és kiderült, hogy az Utazás a végtelenbe szolgál alapjául a Mindenség elmélete című filmnek. Érdemes megnézni, még akkor is ha elriaszt a könyv vaskossága. 

Ami, valljuk be, engem is riasztott. Semmi kedvem nem volt az apró betűs 500 oldalas könyvhöz. De legyűrtem magamban ezt az érzést és nem bántam meg. 

   A legfontosabb tudnivaló a könyvről az, hogy ez egy memoár, vagyis emlékirat, igaz történet alapján íródott. A NAGY Stephen Hawking első felesége saját tapasztalatiról, megélt emlékeiről ír, ami nem mondhatni leányálomnak. Mindig is tiszteltem a nagy tudású embereket, de ezután a könyv után a legnagyobb tiszteletet azok a személyek váltják ki belőlem, akik egy beteg szerettüket gondozzák teljes odaadással még akkor is, ha ez azzal jár, hogy le kell mondaniuk a boldogságról és az önmegvalósítás lehetőségeiről.

Nagyon megtetszett a könyv fülszövegében írt The Times

Filmes borító

mondata:  „Lehet, hogy Stephen Hawking tizenegy dimenzióban gondolkodik, de első felesége ennél is többre képes." Az olvasás előtt nem értettem, hogy egy egyszerű nő, hogyan képes többre, mint egy elismert tudós, azt sem értettem, amikor elkezdtem olvasni, hogy egy ilyen nő, hogyan képes ilyen jól írni. Aztán a következő értetlenségem abból származott, hogy még a könyv felénél sem tartok, a történet mégis nagyon előrehaladott. Konkrétan úgy éreztem, hogy a gyerekek megszületése után, Stephen betegsége is eléggé súlyos fázisba került, annyi szenvedésen és örömön vannak túl, mégis van még 350 oldal hátra. A fennmaradt oldalak sem voltak üres rizsával tele. Minden oldalon tömény történések és emlékek kerültek leírásra és egy percig sem éreztem unalmasnak. SŐT! Nagyonis izgalmas volt. Egyik barátnőm is kölcsönkérte a könyvet, miután annyit áradoztam róla,  őszintén szólva féltem, hogy unalmasnak és túl hosszúnak fogja tartani. Nos a véleménye hasonló volt az enyémhez. A könyv alapvetően tetszett neki, bár még nem fejezte be, mikor erről beszéltünk, és azt kérdezte, hogy mi fog még ezután történni, mikor úgy érzi, már minden megtörtént, aminek meg kell történnie. Nem kell csüggedni. Az utolsó oldalon is történni fog valami (valaki számolja meg, hogy hányszor írtam le  a történni szót).

   Összességében egy zseniális könyvnek tartom, ami zseniális emberekről szól. Elolvasva rájövünk, hogy a nem Stephen Hawking a hős, aki mindenféle tanulmányozás és kutatás nélkül felismeri a hibás számítást egy elismert tudós előadásában, aki betegsége miatti írásképtelenségében fejben számol és kutatja a fekete lyukak működésének mechanizmusát, hanem a felesége, aki a huszonévével hozzáment egy férfihoz, vállalva azt, hogy korán elveszíti, közéjük áll a betegség, a kapcsolatukban az első helyen mindig Stephen igényeinek kielégítése kell legyen, aki önerőből férfiakat meghazudtoló módon házat újított fel, hogy tető legyen a fejük fölött, aki a gyerekei anyja és apja is volt egyben, aki mindezek mellett ledoktorált, kiállt a rokkantak, a környezetvédelem és még egyéb kismilló dolog mellett. 

A film feliratos előzetese itt tekinthető meg: 

   "Hihetetlen volt számomra, hogy egy nálam csupán néhány esztendővel idősebb valaki kénytelen szembenézni a halállal. A halandóság akkoriban még nem volt az életünk része. Még elég fiatalok voltunk ahhoz, hogy halhatatlanok legyünk."

Veronica Henri- Könyvesbolti szerelmek

    Az elmúlt időben olvasott számos pszicho-thriller után úgy vágytam már valami jó kis csöpögős romantikus regényre. A cím és a borító alapján esett a választásom a Könyvesbolti szerelmek című regényre. Amit kaptam nem igazán esik a szirupos romantika fogalomkörébe, mégis érdemes volt elolvasni és elnyerte a tetszésemet.

                                  Fülszöveg

 

Eredeti cím: How to Find Love in a Bookshop
Kiadás éve: 2016

   Emilia ​az apja halála után átveszi a kisvárosi könyvesbolt irányítását, és a nyakába szakadó adósság ellenére az életében valami varázslatos veszi kezdetét: mert aki belép az üzletébe, azt körbefonja a szerelem, vagy egyenesen társra talál.
   Jönnek sorban a vevők: Thomasina, a lakáséttermet működtető, visszahúzódó tanárnő; June, egy régi csalódását évtizedek óta magába rejtő, odaadó asszony; Jackson, a könyveket eddig óvatosan elkerülő fiatalember, akinek mindene a kisfia, és akinek a gondolatai még mindig a régi szerelme körül járnak. Aztán itt van Bea, a menő folyóirat művészeti vezetője, aki majd belebolondul a gyereknevelésbe és a vidéki élet egyhangúságába; Sarah, a titokzatos asszony, aki különleges figyelemmel van Emilia iránt, és maga a lány, aki gyászában és a kötelességtudattól hajtva is azonnal észreveszi, hogy melyik férfi való neki igazán.
Veronica Henry regénye Anglia idilli vidékén, a meseszép Cotswoldban játszódik; habkönnyű, bájos könyv arról, hogy olvasni és szeretni jó.


    Körülbelül a negyedénél tartottam, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Nekem abba kell hagynom ezt a könyvet annak ellenére is, hogy szinte soha nem teszek le egyetlenegyet sem félig elolvasottan. Pont ekkor írt egy könyvmolytársam egy Facebook olvasós csoportba, hogy mennyire tetszett neki ez a könyv és csodálkozásomra sokan osztották a véleményét. Nem értettem, hogy velem van baj vagy mindenki mással. Hatásukra nem adtam fel és tovább olvastam. Az volt a problémám, hogy egyszerre túl sok szereplő életét ismertem meg, túl sok szereplő életébe nyertem betekintést és nem éreztem úgy, hogy közel kerülök hozzájuk. És lényegében azért olvasunk, hogy egy másik szereplőn keresztül új életeket éljünk át, új dimenziókba lépjünk át. Én pedig kaptam szeleteket emberek életéből és nem tudtam átérezni a problémájukat, mert nem ismertem őket. Azt hittem, hogy végig így fog menni. A kisváros minden lakóját bemutatják, akik néha betoppannak a könyvesboltba. Szerencsére nem így történt. Sorban újra központba kerültek a "régiek" és mind ismerősebbek lettek. Ezután az volt a bajom az egésszel, hogy összekevertem a szereplőket. Nem tudtam, hogy ki kicsoda. Az is igaz, hogy egyszerre mindig csak egy rövidebb részt olvastam el, így két olvasás közötti  idő alatt elfelejtettem, hogy ki kicsoda. Így amikor Emilia után Jackson-ról olvastam csak pár sor után derült ki számomra, hogy ki is az a Jackson valójában. Ekkor rájöttem, hogy ez az a könyv, amit NEM SZABAD letenni. Mindig több könyvet olvasok egyszerre, de most csak erre kellett koncentrálni. És bejött. Miután többször is visszajöttek a különböző szereplők szempontjából elmesélt történetek egész jól kiismertem és megszerettem őket. A végére egy egész jó történetté állt össze. Nem az a nagyon csöpögős, nyálas romantikus, nem rózsaszín köd és szappanopera az egész.
Kíváncsi lennék a folytatásra, bár félek, hogy az csak egy erőltetett dolog lenne. Nincs bennem hiányérzet a történettel kapcsolatban, de olyan idilli kis hely volt ez a kisváros, olyan jól alakult az emberek sorsa, hogy visszakívánkozom oda. A sok nehézség árán végül mindenki megtalálta a boldogságot.

    Emellett persze nem elhanyagolható az sem, hogy ez egy igazi könyvmolyoknak szóló regény. A legtöbb olvasással kapcsolatos idézetet garantáltan ebből a könyvből lehet kiszedni.
Én is kiválasztottam egyet, ami a legjobban tetszett nekem:

    Ajánlom mindazoknak, aki szeretnek olvasni és egy könnyed romantikus szórakozásra vágynak. Sok könyvmoly fogja kicetlizni szerintem az olvasós idézetek helyét.

Jane Corry: Vértestvérek

    Jane Corry első regényét, A férjem feleségét, már olvastam korábban, ami nagyon tetszett s hatására el is kezdtem pszicho-thrillereket olvasni. Egészen addig, ameddig meg nem csömöröltem tőlük. Rájöttem, hogy egymás után nem igazán jó, ha ugyanolyan témájú és típusú könyveket olvasni. Megunom és elmegy tőle az ember kedve. A sok pszicho-thriller után szinte szomjazva vágytam már egy jó csöpögős romantikusra, a romantikus után most valami komolyabbra vágyom. Na de erről majd később. A Férjem felesége című könyvről ITT olvashattok. 

            Fülszöveg

Eredeti cím: Blood Sisters
Kiadás éve: 2018


.

     "Három kislány iskolába indul egy napsütéses, májusi napon. Egy óra múlva az egyikük halott.
Tizenöt évvel később találkozunk a két túlélővel, Alisonnal és Kittyvel. Nagyon különböző életet élnek. Kitty egy otthonban lakik, nem képes beszélni, és nincsenek emlékei a balesetről, sem a tragédia előtti múltról. Alison rajztanár, első ránézésre teljesen normális nő. Ám ez csupán a látszat, ami megtévesztő lehet. Amikor állást vállal egy börtönben, végre fény derülhet az igazságra.
Valaki figyeli őket, és bosszúra készül… Vajon kit akar megölni?
Jane Corry ismert angol újságíró, az Oxford University kreatív írás tanára. Bemutatkozó regénye A férjem felesége címmel jelent meg, mely nagyon hamar nemzetközi bestsellerré vált."


   Őszintén szólva régóta halogatom ennek a könyvnek az értékelésének a megírását. A regény nagyon tetszett a befejezés néhány mondatát kivéve. Emellett ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik a pszicho-thrillereket és azoknak is, akik még nem próbálták ki ezt a műfajt. Mégis amikor ott álltam, hogy le kellene írni a véleményemet és az olvasási élményemet egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mit is mondhatnék el róla. Azt hittem, csak egy kis időnek kell eltelnie, hogy leülepedjen a történet és megemésszem. Az elolvasása óta el is telt már jó pár hét, de még mindig nehézkes nekifognom. Mindenesetre már nem halogatom tovább és összeszedem magam.

     Tehát a történet elején megismerkedünk a két főszereplő lánnyal: Alisonnal és Kittyvel. Kettejük szemszögéből látjuk az eseményeket. Mindketten felnőtt nők. Alison a saját kis lakásában küzd meg a mindennapokkal még mindig a múlt hatása alatt, míg Kitty egy intézményben él több sérült ember mellet. Beszélni nem tud, gondolatait követjük végig. Alison életében nagy változás áll be, amikor egy hirdetésnek köszönhetően állást vállal egy szabad börtönben. Ezután mindig a háta mögé kell néznie, nem érzi magát biztonságban, többször is megfenyegetik névtelen levelek formájában.
Az írónő a késleltetés módszerét választja. Többször is az az érzésem támadt, hogy a történet egy helyben áll és nem halad sem előre sem hátra. Egy könyves Facebook csoportban beszélgettünk erről néhány olvasó társammal, hogy többen is abba akarták hagyni az olvasást a könyv közepén. Egy tanács: NEM SZABAD! Csak a közepe után gyorsulnak fel igazán az események: a halottnak vélt apa megjelenik, új titkok kerülnek napvilágra, egy kisbaba születik meg, tárgyalások sora következik új információk előbukkanása miatt és mindezek fejében egy újkeletű technológia, ami segít Kittynek a beszédben, miután visszatért az emlékezete.

Spoilert tartalmazhat!! 

   A címre utaló magyarázat is elég későn  derül ki. Még kislánykorukban Kitty és legjobb barátnője, Vanessa -a halott kislány, a borító és a fülszöveg ígérete szerint- vérszerződést kötöttek. Vanessanak nem volt testvére, irigyelte Kittytől, hogy neki van egy nővére. Ezért folyamatosan bujtogatta barátnőjét nővére ellen. Kitty nem mert szembeállni barátnőjével, mert az többször is megfenyegette, hogy véget vet a barátságuknak. És egy kislány életében mi a legnagyobb tragédia? Ha egy népszerű és felnőttesen viselkedő barátnő elhagyja és más lányokkal kezd el barátkozni. Viszont egy ponton megelégelte Vanessa bujtogatását és nővére mellé állt. Ez volt a végzetes pont. Ez vezetett egyikük halálához, másikuk súlyos értelmi sérüléseihez, harmadikuk érzelmi sérüléseihez.

SPOILER!!! (Aki még nem olvasta a könyvet és nem szeretné lelőni a poént, ne olvassa tovább!!)

    A happy end sem marad el. Minden rendbe jön, Alisonnak párja lesz a gyerekkori barátja, felneveli a saját és a húga gyerekét, Kitty pedig egy új, a sérüléseihez szakosodott intézetbe kerül, ahol az új orvosi technológiáknak köszönhetően már beszélgetni is tud hasonló betegséggel rendelkező társaival. Viszont volt pár mondat, aminek olvasása közben azt mondogattam magamba: "NE! NE, NE, NE, EZT NE!" Addig véletlenek sorozatának tudtam be az egész történetet, Alison egy áldozat volt, aki hatalmas lelki erőről tanuskodott mindvégig. Azzal a pár mondattal, ami leírja, hogy Ali rendezte így az egészet attól a ponttól kezdve, hogy elvállalta a munkát, nekem kicsit sok volt. Addig Alisont egy ártatlan nőként képzeltem el, aki szenved mégis erős, hiszen megerősítette őt a múltja. De ezután csak egy számító nőt látok, aki bármire képes lehet, akiben nem bíznék meg, mert bármikor hátba szúrhat. Teljesen más megvilágítást kap így az egész történet. Valószínű ezért nem tudtam leülni és megírni eddig ezt a bejegyzést, de ezeket most jó érzés megosztani. Megkönnyebbültem.

Egy idézet a könyvből: 

"A lánytestvérek közötti kapcsolat elég összetett tud lenni. Egyszerre féltékenységgel terhelt és szeretetteljes."

Tina Seskis: A nászút

    A könyv kalandos beszerzéséről már korábban írtam a nyári book haul bejegyzésemben. Bővebben ITT olvashattok róla. 

                                               Fülszöveg   

"Gond van a paradicsomban…

Jemma, amióta csak az eszét tudja, a tökéletes nászutat tervezi. Kéthetes menedék egy ötcsillagos üdülőhelyen a Maldív-szigeteken, luxus villákkal, személyi inassal és teljes visszavonultságban.
Paradicsominak kellene lennie, de rémálommá válik.
A férfi ugyanis, akihez egy héttel ezelőtt feleségül ment, nyomtalanul eltűnt a szigetről, és a tökéletes új élet épp ilyen gyorsan tűnik el Jemma szeme elől.
Ez hogy történhet meg mindazok után, amin együtt keresztülmentek? Létezik valaki a szigeten, akiben a fiatal nő megbízhat? És mindenekelőtt – hová ment a férje?"

  Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Nem tudom eldönteni, hogy annyira rossz, hogy az már jó vagy annyira jó, hogy az  már rossz.
Alapjában véve egy jól összerakott regényről van szó, tele helyszín- és idősíkváltásokkal. Egyszerre látunk bele a jelenbe és a múltba is, majd több szereplő nézőpontját is megismerhetjük. Ez tetszett. Ami még emellett érdekes volt számomra a fejezetek hosszúsága (ez esetben rövidsége) valamint az, hogy váltakoztak a pörgős és kevésbe pörgős fejezetek egymással. Ha volt egy unalmas rész, amiben úgy éreztem, semmi nem történik (és tulajdonképpen nem is történt), ki lehetett bírni mert 2-3 oldalnál nem volt hosszabb. Ezután pedig következett egy olyan fejezet, amivel előre haladtak az események.
    A történet tele van váratlan fordulatokkal. Többször is tátott szájjal bámultam magam elé, hogy "Most mégis mi történik?"

Vigyázat!! Cselekményleírás!!

Tehát a regény elején megismerkedünk Jemmával és barátnőjével, valamint Dan-nel, Jemma új pasijával. A történetük elmesélésénél körvonalazódott bennem, hogy a kedves főszereplő lányunk (Jemma) nem teljesen százas. Leginkább a nagy klasszikusok szeszélyes nőalakjaihoz tudnám hasonlítani. Például az Üvöltő szelek Catherine Earnsaw-jához. Csak az legyen, amit ő akar, s ha valami nem tetszik neki, kitör a hiszti. És még csodálkozik, hogy Dan családja nem viselkedik vele éppen szívélyesen, amikor összejön párja testvérével, Jamie-vel? Aki ráadásul elveszi feleségül. Itt jön képbe a könyv címe: A nászút, ahol egy veszekedés után csak úgy, huss, eltűnik a férj, akivel ráadásul olyan hűvösen viselkedtek egymással, hogy elment az ember kedve, ha csak rájuk nézett. És miért? Mert Jemma rájött, hogy le kellett volna tegye a fenekét, és nem kellett volna Dan-t megcsalnia a saját fivérével. Vagy legalábbis nem kellett volna hozzámennie.

    Ami pedig végleg kiverte nálam a biztosítékot a regény vége, amire mindenki kíváncsi volt: mégis mi lett Jamie-vel? Hová tűnt? Őszintén, egy 18. századi regényben egészen elképzelhető, hogy feldarabolnak valakit és megesznek vagy éppen egy fantasy Trónok harcában, amikor nagy a hideg, a sereg vesztegelni kényszerül és nagy a hideg. NA DE 2017-BEN? Körülbelül 0 indíttatásból? Nem darabolok fel senkit és nem etetem meg a saját feleségével a nászútján csak azért, mert szegény újdonsült feleség olyan szomorú és valamilyen megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek iránt!! Hacsak nem vagyok olyan labilis, mint maga Jemma. Amiről ugye egyetlen szó sem esett. Szegény Chati (a kis szakács, aki megtörte a monotonitást Jemma várakozással teli napjaiban azzal, hogy finomra sütve titokban felszolgálta neki a friss férjet -oké, rossz vicc ez a friss férj, ha értitek mire gondolok) teljesen normális emberként volt feltüntetve, holmi kis mellékszereplő. Olyan ez a befejezés, mintha az író kitalált volna egy jól felépített sztorit, egy eltűnt férjről, csak épp azt nem tudta, hogy mi legyen a vége. Ezért leült megírni a könyvet, a nagy bejelentés előtt még húzta kicsit az időt (Jemma hazament, otthon unalomban teltek a napjai), s amikor már nem húzhatta tovább, mert meglett az áhított oldalszám az első ötletét papírra vetette. Nem túl meggyőzően ráadásul.

Cselekményleírás vége!

 Összességében egy teljesen olvasható könyvről van szó és ajánlom mindenkinek, aki szereti a pszichológiai thrillereket.